top of page

ESEMÉNYEK / RENDEZVÉNYEK

2020. október 3-án nyílik meg Vásárhelyi János életmű kiállítása 75 év – 75 szék címmel a Budapesti Szent István Bazilika Lovagteremében.

Sok szeretettel meghívjuk Önöket a Magyar Divat és Design Ügynökség HFDA Academy „design DIALOG” kerekasztal beszélgetés sorozat soron következő eseménye: „A díjnyertes design titka a gyártó és a tervező szerint„ című eseményre

A Budapesti Komplex SZC Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziuma a „Budapesti Műhely” alapítvánnyal közösen immár 4. alkalommal szervezi meg a „Faiparban van fantázia” rendezvényét.

Kibővített elnökségünk január 23-án tartotta évindító elnökségi ülését, melynek célja a Szövetség éves munkatervének és költségvetésének elfogadása, valamint a hatékony munka biztosítása volt.

Amennyiben részvételét fontolgatja a tavaszi rendezvényre, célszerű mielőbb döntésre jutnia, hogy még lehetősége legyen helyet választani, ráadásul még kedvezményes helydíjjal.

Eredményesen zajlott a decemberi rendkívüli Közgyűlés. A rendezvényről részletes beszámoló olvasható a Magyar Asztalos oldalán.

Meghívó a Bútorszövetség és az Asztalos Szövetség egyesülését célzó Rendkívüli Közgyűlésre, valamint az azt követő közös ünneplésre és szakmai beszélgetésre.

Wood Like After popup store

Hazaiak, fiatalok, tehetségesek és ezt meg is mutatták nekünk. Nézd meg képgalériánkat és ismerd meg a kiállítókat.

Iparági Flow

2019. október 8-án, a Design Héten került bemutatásra a készülő Iparági stratégia. A rendezvényen véleményt alkottak a szektor fontos szereplői is. Az eseményről a Magyar Asztalos készített összefoglalót.

Tájékoztató beszélgetés ausztriai értékesíési lehetőségekről

Az OAFSZ és a Bútorszövetség délutáni beszélgetést tart a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával és Magyarország Bécsi Nagykövetségével.

Magyar cégek és osztrák kereskedelmi ügynökök B2B rendezvénye

Az Ausztriai Kereskedelmi Ügynökök Kamarai Szakszövetsége és a Bécsi Magyar Nagykövetség Külgazdasági Osztálya magyar vállalatok számára ausztriai kereskedelmi ügynökökkel történő üzletember találkozót szervez, amelyen szeretettel látják Önt.

Ajánlatunk a faipar szerelmeseinek.

Wood Like After pop-up store

Hazaiak, fiatalok, tehetségesek és most megmutatják, mit tud a kreatív faipar. Ismerkedj, beszélgess, vigyél haza magyar bútort!

Mi a szellemitulajdon-védelem célja? Védekezz és használd!

Előadás az OAFSZ és Bútorszövetség szervezésében, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának szakmai támogatásával

Várjuk mindazon fiatal és fiatalos szellemiségű kreatív iparágban tevékenykedőt, aki saját terméket gyárt, tervez, visz piacra.

A Magyar Bútor és Faipari Szövetség és az Országos Asztalos és Faipari Szövetség 2019-ben megkezdte egy kreatív faipari stratégia felépítését, melyet számtalan kutatásra és személyes interjúkra alapozott. A stratégiát workshop keretében ismertetjük a Design Héten, melyre Önt is tisztelettel meghívjuk.

Wood Like workshop a Design Héten

A Wood Like egy jól felszerelt faipari műhely, ahol néhány órára mesteremberré válhatunk. Sőt még ennél is több: olyan DIY workshopok sorozata, amelyeken laikusok és az asztalos szakmával közelebbről is megismerkedni vágyók alkothatnak közösen.

Korábban beszámoltunk a Maláj Nagykövetség szövetségünknél tett látogatásáról és a velük való üzleti együttműködés lehetőségeiről. Akit érdekel az ország faipara, annak javasoljuk, a Maláj Faipari Expo megtekintését.

Sikeresen zajlott a kreatív faipari szakember workshop, melyet a Magyar Bútor-és Faipari Szövetség a Budapesti Osztrák Nagykövetséggel, a Bécsi Magyar Nagykövetséggel, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával, valamint Budapesti Komplex Szakképzési Centrummal együttműködve tartott. A projekt célkitűzése egy újfajta tananyag kialakítása az osztrák képzési modell, az egyeztetésen résztvevő vállalkozások tapasztalatai, valamint a Bútorszövetség futó projektjeinek ismeretének összesítésével.

Folytatva az elmúlt évek hagyományait, a Design Hét Budapest szervezői idén is meghirdetik a lehetőséget a Design Hét Budapest programsorozatban való részvételre. Jelentkezési határidő: 2019. június 14.

A Magyar Bútor-és Faipari szövetség a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, valamint a Budapesti Komplex Szakképzési Centrummal együttműködésben szakemberképzési pilotprojektet indít.

A projekt új módszertanra épülő kreatív faipari képzési program, ami más iparágak által is adaptálhatók.

A Construmáról  a BKIK székházba költözött a Bútorszövetség Zöld bútor tárlata. A kiállító négy hazai brandet az ökotudatosság köti össze. Hisznek abban, hogy minden gondolat, minden döntés számít a fenntartható jövő szempontjából és abban is, hogy a környezettudatos termék egyúttal lehet szép, professzionális és piacképes is

Szövetségünk 2019. április 4-én tartotta éves közgyűlését, ahol kiemelt téma volt az Asztalosszövetséggel való összeolvadás lehetősége. A közgyűlés feladata az volt, hogy az ismertetett szempontok alapján döntés szülessen arról, létrejöjjön-e a fúzió a felek között.

Fenntartható fejlődés a gazdasági növekedés paradigmájában gondolkodva, azaz növekvő termelés és növekvő fogyasztás mellett? Vajon a bútoripar egy roppant komplex ipari ökoszisztéma és értéklánc részeként miért felelős, miben kell, hogy változtasson, miben tud változtatni? A Zöldülő faipar című konferencián a Bútorszövetség ilyen és ehhez hasonló kérdéseket boncolgatott szakmai partnerei segítségével.

Az 50 ezer látogatót vonzó Construma kiállítási csokor egyik legnépszerűbb programja idén is a Wood Like stand volt. 

A Download Design 2015-2016 programja keretében a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Bútorszövetség együttműködésével készült kisbútorokból rendezett minikiállítást a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziuma. 

A kiállítást Halasi Rita Mária design szakértő, projektvezető-kurátor nyitja meg 2019. április 12-én 16.00 órakor a gimnázium aulájában, a Szakmák éjszakája rendezvény keretében.

Április 24-én 10.00-13.00 óra között a GYIK Rendezvényházban a potenciális munkaadók mutatják be nyitott pozícióikat a közeljövő friss diplomásainak, emellett várják szeretettel a SoE Simonyi Karára a munkatapasztalattal bíró álláskeresőket is.

2019-ben folytatódik az immár 4. éve megrendezésre kerülő országos kreatív faipari találkozó.

A rendezvény célja  bemutatni az ágazatban rejlő szépségeket és lehetőségeket, segítséget szeretnék továbbá nyújtani abban is, hogy a fenntartható fejlődés melletti elköteleződés hogyan nyithat új távlatokat a cégek fejlődésében.

A kiállított darabok mindegyike a környezettudatos design jegyében született. Olyan sikeres hazai brandek és designerek bútorait mutatjuk be, akik márkaépítésükben a fenntartható fejlődés mellett köteleződtek el. Holisztikusan gondolkodnak, azaz felelősséget éreznek a környezetért és a társadalomért

A kiállítás, számos újdonság bemutatásával, idén is egyszerre szólítja meg a szakmai közönséget, valamint azokat az érdeklődőket és látogatókat, akik otthonuk berendezéséhez keresnek inspirációt, új ötleteket, tárgyakat. Bízunk abban, hogy találnak kedvükre való különleges, egyedi megoldásokat a hazai tervezők munkái között, amelyekből számos darab meg is rendelhető a standon.

January 05, 2019

Az OTTHONDesign kiállítás a kezdetektől törekszik a legújabb hazai design trendek bemutatására, színvonalas termékkörök megjelenítésére. A kiállításon gyártók és nagy márkák képviseltetik magukat bemutatva legújabb fejlesztéseiket. A kiállításon idén is kint lesz a Bútorszövetség.

Figyelem: kiállítóként január 15-ig lehet jelentkezni!

March 22, 2019

Március 22-23-án Balatonkenesén tartotta integrációs előkészítő ülését a Bútorszövetség és az Asztalosszövetség, ahol a két fél összeolvadásának mikéntjét, valamit a közös munka főbb irányait dolgozták ki a felek.
A következő fontos lépés az április 4-i Bútorszövetség közgyűlés, ahol kiemelt téma lesz az összeolvadás lehetősége. A közgyűlés feladata, hogy az ismertetett szempontok alapján döntés szülessen arról, létrejöjjön-e a fúzió a felek között.

March 21, 2019

Március 21-22-én Budapesten, a BKIK székházban tartotta soron következő ülését az EQ-Wood. Az EQ-Wood projekt olyan innovációs menedzseri képzés létrehozásán dolgozik, mely az EU fa-és bútoriparának versenyképességét és innovációs képességének fejlődését tekinti fő céljának. A projekt létrehozásában a Bútorszövetség is aktívan közreműködik.

March 06, 2019

Március 7-től 8-ig Brüsszelben tartja soron következő ülését az Európai Bútorszövetség. Magyarországot két kollégánk, Soós Rita és Kálmán Attila képviselte. A szövetség egyik legfontosabb témája jelenleg az égésgátló anyagokkal való küzdelem.

February 18, 2019

Március 26-30-án a Szófiában, az Inter Expo Center Vásárközpontban kerül sor a Technomebel bútoripari és faipari szakkiállításra, melyre szívesen várnak magyar résztvevőket is. Külföldi partnerkereső programjuknak köszönhetően állják a külföldi partnerek szállás és utazási költségeit.

January 16, 2019

2019-ben az esemény megújul és számos érdekes programmal várja az érdeklődőket.

December 03, 2018

Az OTTHONDesign Ősz 2018-ban első alkalommal várta a lakberendezés iránt érdeklődőket. Az októberi rendezvény sikerrel zárta kapuit: az első alkalommal bizalmat szavazó 100 kiállító a G pavilonban 16.000 látogató előtt mutathatta be újdonságait, termékkínálatát. 
A lakásbelső kialakításának teljes termékkörét felölelő rendezvény 2019-ben ismét megrendezésre kerül. Már most jegyezze be naptárába!

December 03, 2018

Hogyan veheti ki részét cége a fiatalok képzésében? Hogyan tudja cége egyből kinevelni
saját szakmai utánpótlását?

Hogyan tud egy szakmát vonzóvá tenni a fiatalok számára?
Hogyan tudja leginkább megszólítani a fiatalokat, hogy csatlakozzanak az Önök cégéhez?
Hallott már a duális szakképzés lehetőségéről?

Évzáró rendezvényünkről

December 02, 2018

A Magyar Bútor és Faipari Szövetség és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara feladatokban gazdag és együttműködésekben, eredményekben sikeres 2018-as évet zárt.

Hagyományainkhoz híven az év zárásaként rövid beszámolóra, majd egy tartalmas, de szórakoztató előadásra és az azt követő kötetlen beszélgetésre, állófogadásra invitáltuk vendégeinket.

 

"Családban maradt" - Konferencia a családi vállalkozások itthoni boldogulásáról

November 21, 2018

A Családi Vállalkozások Országos Egyesülete 2 napos interaktív, online konferenciát rendez 2018. november 24-25-én „Családban maradt” címmel, minden olyan témát érintve, amely a családi vállalkozások itthoni boldogulását érinti. Az előadások a rendezvény ideje alatt az erre a célra fejlesztett, könnyen kezelhető és áttekinthető weboldalon lesznek elérhetőek videók formájában.

Meghívó a Bútorszövetség évzáró rendezvényére

November 13, 2018

A Magyar Bútor és Faipari Szövetség és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara feladatokban gazdag és együttműködésekben, eredményekben sikeres 2018-as évet zár.

Hagyományainkhoz híven, az év zárásaként rövid beszámolóra, majd egy tartalmas, de szórakoztató előadásra és az azt követő kötetlen beszélgetésre, állófogadásra invitáljuk

Idén Wolf Gábort kértük fel, hogy szórakozva tanuljunk és értékeljük teljesítményünket, készüljünk a jövő évre.

 

Német-magyar üzleti fórum

November 13, 2018

A német cégek érdeklődése nagyságrendekkel nőtt a fejlett technológiai tudású, innovatív,  megbízható minőségre  képes  magyar  üzleti partnerek iránt. Most vesse meg a lábát Németországban! A német piac házhoz jön. Találkozzon velük a Német–Magyar Üzleti Fórumon, december 6-án!  Német–Magyar Kamara és  Piac & Profit  közös konferencia Budapesten. Networking különprogram borkóstolóval.

Szerződéskötéshez kapcsolódó tárgyalások osztrák vagy német vállalkozókkal ​

November 08, 2018

Magyarország Bécsi Nagykövetségének külgazdasági irodája ajánlja az előadást olyan vállalkozások részére amelyek gazdasági tevékenységük során német vagy osztrák vállalkozásokkal működnek együtt, vagy tervezik az együttműködést.

Beszámoló az októberi Woodlike Workshopról

November 05, 2018

Szeretek és jól tudok fával dolgozni, lehet a hobbim a szakmám? Lehetek még asztalos, ha eddig teljesen más területen dolgoztam? A válaszunk: igen!

Sikeres volt a kerekasztal-beszélgetés a Design Héten

November 05, 2018

Hogyan változott az oktatás az elmúlt 100 évben? Milyen változások lesznek várhatóak a közeljövőben? Milyen ismeretekre van szükség egy vállalat fenntartásához és fejlesztéséhez? Mit kell tennie egy KKV tulajdonosnak, hogy vállalkozása kilépjen a világba? – Néhány kérdés a Bútorszövetség szervezésében, a Design Héten megrendezésre került kerekasztal beszélgetésről, amely annyira jól sikerült, hogy már szervezik a folytatást.

Hongkong: az Ön partnere az „Egy út, Egy Övezet” üzleti lehetőségek kiaknázásában

A Hong Kong Trade Development Council és együttműködő partnerei, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Magyar – Hongkongi Üzleti Szövetség üzleti szemináriumot szervez, ahol értesülhet a legújabb kétoldalú üzleti lehetőségekről. 

Design Hét a Bútorszövetség ajánlásával

Kiválasztottuk neked a Design Hét legizgalmasabb rendezvényeit. Természetesen mi is ott leszünk!

Hova tovább? Találjuk ki?! - Kerekasztal beszélgetés

A 15 éves évfordulóját ünneplő Design Hét Budapest idén kiemelten foglalkozik a felnőttképzéssel, ezért Hova tovább? néven kétnapos rendezvényt szervez.

A megnyitót követően a Bútorszövetség szervezésében sor kerül arra kerekasztal-beszélgetésre, melyre a kreatív ipar és a felnőttképzés szakembereit vonják be.

EUROSKILLS BUDAPEST

Szeptember 26-28-án Budapesten kerül megrendezésre a Euroskills szakmai vetélkedő. Szurkoljunk együtt a legjobbaknak!

Múzeumlátogatás a Bútorszövetség szervezésében

Szeretettel várjuk tagjainkat az MNG Frida Kahlo kiállításának tárlatvezetéssel egybekötött megtekintésére.

A múzeumlátogatás időpontja: 2018. szeptember 9-e, 16:00 Részvétel előzetes jelentkezéshez kötött az érkezés sorrendjében!

Kopie von -Piac & Profit konferencia: Ügyfélélmény 2018 - Szeresd az ügyfeledet!

A cél nem változik. Csak annak elérési útvonala. Az üzleti eredmény növeléséhez vezető út kiindulópontja ma nem lehet más, mint az ügyfélélmény növelése.

A lehetetlen megvalósítására válaszokat adunk a konzultációval egybekötött konferencián.

Fókuszban a GDPR-komform belső informatikai háttér és adatbiztonsági rendszer.

Piac & Profit konferencia: GDPR – kifelé a káoszból Mindenki másképp csinálja!

Május 25. után úrrá lett a káosz! Téged is idegesített a sok nyilatkoztatás, tájékoztató, felugró ablakok, jogszabályokkal telerakott hírlevelek, irdatlan hosszúságúra megváltoztatott szerződések, bennük vállalhatatlan felelősségáthárítások. Hát még az ügyfeleinket!

A lehetetlen megvalósítására válaszokat adunk a konzultációval egybekötött konferencián.

Fókuszban a GDPR-komform belső informatikai háttér és adatbiztonsági rendszer.

„MUNKAVÉDELEMRŐL MÁSKÉPP” WORKSHOP CÉVEZETŐKNEK, MUNKÁLTATÓI JOGKÖRT GYAKORLÓKNAK

A GINOP-5.3.4-16-2016-00025 azonosítószámú, ’NEMES A CÉL – Közös érdekünk a munkahelyi egészség és biztonság!’ című program keretében megrendezésre kerülő szakmai workshop a munkahelyi biztonságért és egészségért a fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása ágazatokban kíván megfelelő - ágazatspecifikus - tájékoztatást adni a munkavédelmi jogokról és kötelezettségekről és segítséget nyújtani ezek érvényesítéséhez, illetve teljesítéséhez. A tréning a munkavédelmi tudásunkat, a munkabiztonság és munkaegészség iránti vezetői elköteleződésünket kívánja erősíteni.

MEGHÍVÓ: KÖNYVELŐKKEL A DUÁLIS KÉPZÉSÉRT

Lászlóné Szép Györgyi, bejegyzett, bronzjelvényes igazságügyi adó- és könyvszakértő, felnőttképzési szakértő előadása a duális képzésről a BKIK szervezésében.

KOZMA KLASSZIK

70 éve hunyt el Kozma Lajos, a világhírű építész-iparművész, grafikus és pedagógus. Tisztelegve a kiváló alkotó előtt, a 2018-as Kozma-emlékév keretében a Műcsarnok, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Építészeti Múzeum és a BKSzC Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziuma együttműködésében nagyszabású programsorozat indul, amelynek célja Kozma sokszínű munkásságának, komplex tervezői attitűdjének bemutatásán keresztül a művészeti (szak)képzés, a kézműipari tradíciók jelentőségének hangsúlyozása.

A programsorozat kiemelt rendezvénye a Műcsarnokban megrendezésre kerülő Kozma Klasszik. A Budapesti Műhely és Kozma Lajos című kiállítás.

Találkozz velünk az Otthon Design Ősz kiállításon

Idén szabaduló labirintussal újulunk meg. Ha szeretnél elveszni majd magadra találni, gyere hozzánk! Lépj be a labirintusunkba, ahol szakértő fiatalok segítenek Neked egy download design tárgy összeállításában. Ha időre és jó minőségben végzed el a munkát, hazaviheted, amit csináltál!

Római vakáció

Babanecz Csaba beszámolója a júniusi EFIC konferenciáról

Piac és Profit konferencia - Social Media 2018

Helyzetkép a közösségi oldalak népszerűségéről, hasznosságáról a céges marketing szemszögéből

12. üzletember találkozó Győrben

Az Ausztriai Kereskedelmi Ügynökök Kamarai Szakszövetsége a Bécsi Magyar Nagykövetség Külgazdasági Osztályával és a Győr- Moson- Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve üzletember találkozó alkalmával kívánja bemutatni az osztrák kereskedelmi ügynökök értékesítési gyakorlatát

Beszámoló a Bútorszövetség júniusi elnökségi üléséről

A jelenleg fennálló munkaerőhiány jelentős problémát okoz a fa - és bútoripari ágazatokban. Júniusi ülésünk egyik fő kérdése az volt, hogyan segíthetne a Szövetség érdemben a meglévő rendszer formálásában.

Meghívó a Bútorszövetség júniusi elnökségi ülésére

Szeretettel várjuk következő nyílt elnökségi ülésünkre.

 

Témáink között szerepel a szakmai képzési program körvonalazása, áttekintjük budapesti szeptemberi EFIC és Euroskill programokat, javaslatokat teszünk a kormányzati, és más társadalmi szervezetekkel való együttműködésről (pl. EVOSZ), valamint beszámolunk az MGYOSZ és OAFSZ gyűlésekről.

Helyszín: 1016 Budapest, Krisztina körút 99.

Időpont: 2018. június 21., 11:00-től 12:30-ig.

Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a titkárságon.

Beszámoló a Bútorszövetség 2018. májusi üléséről

Tavaszi elnökségi ülésünk legfontosabb témája korábbi projektjeink kiértékelése és a további fejlődési irányvonalak megbeszélése volt.

FÁTÓL A BÚTORIG - A Faipar Napja a Construmán

April 11, 2018

A teljes faipari szakmát megmozgató, sikeres szakmai nap megrendezése, ahol a résztvevők információt cserélhetnek, megerősödnek hitükben, hogy érdemes ebben a szakmában tevékenykedni.
 

Szakmai faipari verseny - Sopron

2018. március 8-9. között kerül megrendezésre a Soproni Egyetem és Bázisiskolái számára a III. Meghívásos Faipari Szakmai Verseny és Workshop.

Copy Of -Kreatívan - velünk

A BKSzC Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziuma szeretettel meghívja az érdeklődőket diákjai a "Kreatívan - velünk" című kiállítására.


Megnyitó: 2018. február 7. 17.00
Helyszín: 1095 Budapest Mester u. 5.

A faiparban van fantázia - Faipari állásbörze a Kozmában

February 08, 2018

A tavalyi évhez hasonlóan idén is lehetősége van cégük bemutatására és rapid randi típusú állásbörzén való részvételre.Célunk, hogy fórumot teremtsünk a munkaerőpiac résztvevői számára és lehetőséget kínáljunk a faipar krónikus munkaerő problémáinak enyhítésére.

Helyszín: BUDAPEST, 1041 DEÁK FERENC U. 40.  aula

Bútorszövetség 2017-es évzáró eseménye

December 06, 2017

A Bútorszövetség tisztelettel meghívja Önt 2017. december 7-én (csütörtökön) 16 órára évzáró rendezvényére és az azt követő fogadásra. Előadók: Csányi Vilmos etológus professzor és Ligetfalvi Gábor történész. 

Látogatás a Neue Wiener Werkstätte üzemébe

November 27, 2017

A Bútorszövetség látogatást szervez a nagy múltú cég pöllaui gyártóüzemébe, ahol az IMOS és a Neue Wiener Werkstätte szakemberei közösen, interaktív bemutató keretében prezentálják a legmodernebb IMOS vállalatirányítási rendszer működését.

Német–Magyar Üzleti Fórum - Konferencia és kiállítás

November 29, 2017

Biztos, stabil piacon, Németországban jelenlét: Németországban céggel, vásárokon, kiállításokon jelenléttel, tartományi előnyöket használva, üzleti partnerekkel, a legerősebb európai piacra exportálással. Biztos, hosszú távú megrendelés, megbízható partnerség itthon: beszállítóként, üzleti partnerként az itteni német cégekkel, rajtuk keresztül akár a világgal.

Családi Vállalati Workshop

November 08, 2017

Ne maradjon le a Családi Vállalkozások Országos Egyesületének rendezvényéről, a családi vállalati workshop sorozatának első alkalmáról.

Cégalapítás és vállalkozásindítás Ausztriában

November 10, 2017

A bécsi Dr. Ujvárosi Veronika Ügyvédi Iroda, valamint a Dr. Schnabl & Partner adótanácsadó iroda tisztelettel meghívja Önt a Bécs, 1. Kerület Schwedenplatz 2/1/8 alatti, 2017. november 11-én megrendezésre kerülő „Cégalapítás és vállalkozásindítás Ausztriában“ című szemináriumra.

 

ISMERJÜK MEG, MÁS HOGYAN CSINÁLJA! Sikeres vállalkozások a faiparban

October 26, 2017

A BKIK Kézműipari Tagozat XI. Fa-, és Építő-kisipari osztálya szakmai programot szervez 2017. október 27-én (péntek), melyre várjuk jelentkezését.

Paradigmaváltás: Kreatívipar → Digitalizáció workshop és szimpózium

October 11, 2017

Szeretettel meghívjuk Paradigmaváltás: Kreatívipar → Digitalizáció workshop és szimpózium szakmai programunkra

Időpont: 2017. október 12. csütörtök, 14:00

Helyszín: Bálna Budapest (0.305 Terem) - 1093, Budapest, Fővám tér 11-12.

Magyar nyelvű csoportvezetés a SICAM vásáron

October 10, 2017

Várjuk Önt is a pordenonei SICAM szerelvények, vasalatok, fogantyúk, alkatrészek vásárán, ahol idén több mint 100 országból 560 kiállító cég vesz részt a közel 30.000 m2-es kiállítótéren.

Üzletember találkozó osztrák kereskedelmi ügynökök és magyar cégek között Bécsben

November 21, 2017

Üzletember találkozó alkalmával kívánja bemutatni az Ausztriai Kereskedelmi Ügynökök Kamarai Szakszövetsége a Bécsi Magyar Nagykövetség Külgazdasági Osztályával együtt az osztrák kereskedelmi ügynökök értékesítési gyakorlatát.

A munkaerőpiac aktualitásai és a szakképzés jövője

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, (MGYOSZ) tisztelettel meghívja Önt a szövetség által a munkaerőpiac aktualitásai és a szakképzés jövője témákban rendezett országos eseménysorozatra.

A növekedés csapdái – 2017 A növekedésben lévő vállalatok éves tanácskozása

September 13, 2017

A növekedés öröm, siker, de gond és veszély is egyszerre. Nagyot lehet ugrani, de nagyot lehet bukni is, ha nem tudjuk a növekedést folyamatosan menedzselni.

Bútorszövetség a Circular Economy konferencián

June 26, 2017

Kálmán Attila, a Bútorszövetség elnökségi tagja képviselte szervezetünket a Brüsszelben megrendezett Circular Economy (körforgásos gazdaság) konferencián.

Közbeszerzés Ausztriában - piaci lehetőségek haladó exportőrök részére

June 19, 2017

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és Magyarország Bécsi Nagykövetsége „Közbeszerzés Ausztriában, Piaci lehetőségek haladó exportőrök részére” címmel rendezvényt szervezett. 

A faipar is bekerült az Irinyi Tervbe

May 30, 2017

A Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. május 31-én fogadta a faipari ágazat képviselőinek jelzését arról, hogy átfogó iparági fejlesztési koncepció mentén segítse a szektor megújulását és az Ipar 4.0 szellemében történő átalakítását.

Faipari vállalatok pályázati felkészítő konferenciája

April 24, 2017

A Munkahelyi Képzések Támogatása (VEKOP 8.5.2-17 és VEKOP 8.5.3-17) akár 100%-ban uniós forrásból fedezheti a szakmai, nyelvi és kompetenciafejlesztő képzéseket. 

FÁTÓL A BÚTORIG - szakmai nap

April 05, 2017

A Bútorszövetség idén is jelen lesz a Construmán, mely a hazai kiállítási élet legjelentősebb szakmai rendezvénye. Szeretettel várjuk a Bútorszövetség szakmai napjára és standjaira. Regisztráljon és látogasson ki ingyenes belépővel a rendezvényre!

Helyszín: Construma Otthondesign kiállítás, G pavilon, VIP terem

Wood Like - a szakképzés szolgálatában + állásinterjú felkészítés diákoknak

A Bútorszövetség a tavaly széles ágazati összefogással elindított Wood Like brandet 2017-ben aktuális tartalommal töltötte meg és a Construma kiemelt témájának, a szakképzés népszerűsítésének szolgálatába állította. A fa- és bútoripari szakmák vonzóvá tétele érdekében a Wood Like logó égisze alatt látványos installáció és workshopok várják elsősorban a pályaválasztás előtt állókat és szüleiket, illetve mindazokat, akiket vonz a fával való munka szépsége.

Download Design Kids a Construmán

April 04, 2017

A 2015-ben nagy szakmai és közönségsikerrel elindított, hosszútávon fenntartható, kiemelkedő társadalmi hasznossággal bíró Download Design projekt 2017-ben is folytatódik.

A faiparban van fantázia

February 16, 2017

A BKSZC Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziuma a Budapesti Műhely alapítvánnyal közösen lehetőséget kínál cégük bemutatására és rapid randi típusú állásbörzén való részvételre.

Időpont:   2017. február 17. péntek 14.00 órától

Helyszín: BKSzC Kozma Lajos Faipari Szakgimnázium

Bútorszövetség évzáró rendezvénye

December 08, 2016

Egy olyan elgondolkodtató, ugyanakkor pozitív hangvételű találkozót szervezünk, ahol két neves szakember (Bod Péter Ákos közgazdász professzor és  Ligetfalvi Gábor történész, stratégiai tanácsadó) múltból merít példákat és ismerteti, milyen nagy félelmei voltak az emberiségnek az ókortól napjainkig, illetve milyen történelmi változásokra számíthatunk a közeljövőben és ezeknek milyen előrelátható gazdasági következményei várhatóak.

Faipari állásbörze

December 06, 2016

A NYME Simonyi Károly Kara, a Magyar Bútor és Faipari Szövetség, az Országos Asztalos és Faipari Szövetség, a FAGOSZ és a Pánfa Akkreditált Innovációs Klaszter támogatásával.

DESIGNSOCIETY-DESIGNECONOMY, azaz a design és a társadalom kölcsönhatása a bútoriparban

September 25, 2016

Szeretettel várjuk a Designsociety-Designeconomy, a design és a társadalom kölcsönhatása a bútoriparban c. interaktív konferenciára és tárlatvezetésre.

WOOD LIKE újratöltve - Készíts fából tároló dobozt!

September 23, 2016

A tavaszi nagy sikeren felbuzdulva az idei Design Hét (2016. szeptember 23. - október 3.) keretén belül újraidnul a Wood Like. A kurzus során fából készült, egyedi, saját tárolóeszközöket készítenek el a jelenlévők, az elkészült zöldséges, gyümölcsös, mindenféle „doboz” hazavihető. A workshop után közös brunch-on vehetnek részt a barkácsolni vágyók. 

További részletekkel hamarosan jelentkezünk!

A design és társadalom kölcsönhatása a bútoriparban

September 25, 2016

A bútordesign és a társadalmi változások összefüggései a történész (Ligetfalvi Gábor) a design szakértő (Halasi Rita Mária) és az iparági szereplő (Cselényi Krisztina) szemszögéből. Az előadók egy kerekasztal beszélgetés keretén belül arra keresik a választ, hogy a XXI. század adta lehetőségek, az internet, a sharing economy, illetve a design tudatos vásárlás megjelenése adhat-e új irányt a bútorgyártásnak? A konferencia ingyenes, de a belépés regisztrációhoz kötött. Bővebb információ hamarosan.

Helyszín: Iparművészeti Múzeum, Díszterem, 1091 Budapest, Üllői út 33-37.

OPEN4BUSINESS - üzletember találkozó Pécsett

September 18, 2016

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az Enterprise Europe Network szakértő hálózat aktív, komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező magyar vállalkozásokkal együttműködve szakmai konferenciával kísért nemzetközi üzletember találkozót szervez 2016. szeptember 19-21 között Pécsett.

Svájci-magyar üzleti szeminárium

June 15, 2016

A hazai vállalkozások, kereskedők svájci piacra lépésének egy sajátos, de nagyon megtérülő módja: a svájci vásárokon és kiállításokon, piacokon, fesztiválokon való részvétel. Az időszakos közterületi, rendszeresen megrendezett, alkalomszerű, tematikus, szakmai kiállítások, vásárok, piacok rendkívül jó, azonnali bevételi és üzletszerzési, exportálási lehetőségekhez juttatják az azon megjelenő hazai kereskedőket. A Svájcban e területen működő szakértő előadók gyakorlati, konkrét segítséget nyújtanak a kinti megjelenéshez, kereskedéshez. 

Helyszín: Budapest, BKIK Székház, 1. ker. Krisztina körút 99. 7. emelet

Girlz meet boyz - Marker Nap Budapest

June 02, 2016

Szeretettel meghívunk a 2016. június 3-án az első magyarországi Maker Napra, mely idén a Girlz Meet Boyz nevet viseli. 2016. május 30-a és június 5-e között Európa több száz helyszínén ünnepel a Maker közösség (értsd: technikai alkotók, művészek, kütyüzős hobbisták, designerek, buherátorok) előadásokkal, minikonferenciákkal, kiállításokkal és workshopokkal. 

Meghívó a NYME faipari állásbörzéjére

A Nyugat-magyarországi Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kara, a Magyar Bútor és Faipari Szövetség, az Országos Asztalos és Faipari Szövetség, a FAGOSZ, és a PANFA Akkreditált Innovációs Klaszter támogatásával, tisztelettel meghívja Önt és cégét állásbörzéjére, kapcsolatépítő és kapcsolatápoló napjára. 

FÁTÓL A BÚTORIG 2016 - Konferencia a CONSTRUMÁN

Látogasson el a Magyar Bútor és Faipari Szövetség szakmai napjára, ismerkedjen meg a Download Design Baby projekttel és a Wood Like standdal a Construmán!

 

Konferencia a hazai generációváltás helyzetéről és állásbörze

Munkát keres? Szakemberhiánnyal küzd? Fontos kérdés a generációváltás? Jöjjön el rendezvényünkre!

MEGHÍVÓ - 25 éves a Bútorszövetség

A Magyar Bútor és Faipari Szövetség egy 1990-ben alakult civil szervezet. 25 év, egy emberöltő, amelyben egy szakma küzdött, hogy megtalálja helyét egyre táguló környezetében. Ez nem kevés, és a feladat ma is ez. Az út sosem volt könnyű, de izgalmas, sok küzdelemmel, néhol sikerekkel tűzdelve. Változott a világ, és ha útközben a versenytársak figyelése mellett nem is vesszük észre, visszatekintve, meglepődve látjuk, mi mindenben változtunk, váltott a szakma.

Kell egy hét együttbarkácsolás

A Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola 2015. augusztus 10-től 17-ig diákok és tanárok által működtetett kreatív műhellyel vesz részt a Sziget-fesztivál programjában. Ezalatt az idő alatt bemutatják az iskola profiljához tartozó két szakma – faipari technikus, dekoratőr-lakberendező – alapvető fogásait, amit az érdeklődők ki is próbálhatnak minden nap 10 és 16 óra között a Kozma-műhelyben.

A Bútorszövetség féléves elnökségi beszámolója

Tisztelettel meghívjuk Önöket a Magyar Bútor és Faipari Szövetség  féléves elnökségi beszámolójára.

 

Időpont:           2015. június 16. kedd
Helyszín:         BKIK épülete, 1016 Krisztina krt. 99. 1. emelet 109-es terem

MEGHÍVÓ - "Fejlesztő tervezés" beszélgetésre

2015. április 15-én, a Construma keretében tartottuk meg „A fától a bútorig ágazati együttműködés 2015” c. rendezvényünket. A rendezvény keretében elhangzott dr. Fixler László „Tervvel nem biztos, terv nélkül biztos nem – Meghívó a konkrét jövőről szóló beszélgetésre” című előadása.

FÁTÓL A BÚTORIG - Ágazati együttműködés 2015

A Bútorszövetség, a MOME, a BKIK, a Hungexpo és az OAFSZ közös eseményének célja, hogy a szakma értesüljön a faipart érintő erőfeszítésekről, sikerekről, illetve alkalmat biztosítsunk az ágazati párbeszédre.

Please reload

bottom of page