Download Design Kids a Construmán
A 2015-ös OtthonDesign kiállításon nagy sikerrel debütált Download Design projekt folytatódik!
Az ország első open design szemléletű bútor kezdeményezéséről, amelyet a MOME és a Bútorszövetség közös projektben indított, közel 60 cikk született és a www.downloaddesign.hu honlapról majdnem 1000-szer töltötték le a 13 bútor ingyenes gyártmányrajzait már az első évben. A tervek szerint több éven keresztül zajló Download Design kezdeményezés célja, hogy a felhasználó az open design szellemében olyan ingyenesen letölthető design bútor gyártmányrajzokhoz/kiviteli tervekhez jusson, amelyek magyar asztalosipari körülmények között könnyen megvalósíthatók és meg is fizethetők.
Míg 2015-ben az első önálló otthon volt a tematika, 2016-ban az első gyerek érkezése került a tervezők figyelmének középpontjába, a projekt aktuális címe ezért lett Download Design Baby. 2016-ban 11 bútor született, kimondottan a 0–3 éves korosztály számára, a babaszoba berendezéseként. A többféle funkciót is ötvöző designer darabok között bölcső, kiságy, etetőszék, kisautó, gyerekjáték, sőt mászóka is található.
A 2017-es Download Design KID kiállításra 13 bútorral készülünk. A fiatal designerekkel és az asztalosipari partnerekkel 2017. április 6-án találkozhatnak a konferencián és a standon.
Projektvezető–kurátor: Halasi Rita Mária (designszakértő)
Témavezető tanárok (bútortervezés): Juhász István (DLA, egyetemi adjunktus, MOME) Kerékgyártó András (egyetemi tanársegéd, MOME)
Együttműködő partnereink: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Hungexpo – OtthonDesign kiállítás
Asztalosipari kivitelezők: Ertl Bútor, Fagusz, Futurus Műhely, Garzon Bútor, Kanizsa Trend, Karrier Bútor, Mezőkövesdi Bútoripari Kft., Nyír Demonich, Ricco Mobili
Helyszín: G pavilon, 503B