25 ÉV
25 ÉVES A BÚTORSZÖVETSÉG
A Magyar Bútor és Faipari Szövetség egy 1990-ben alakult civil szervezet. 25 év, egy emberöltő, amelyben egy szakma küzdött, hogy megtalálja helyét egyre táguló környezetében. Ez nem kevés, és a feladat ma is ez. Az út sosem volt könnyű, de izgalmas, sok küzdelemmel, néhol sikerekkel tűzdelve. Változott a világ, és ha útközben a versenytársak figyelése mellett nem is vesszük észre, visszatekintve, meglepődve látjuk, mi mindenben változtunk, váltott a szakma.
Mit tehet, mit tett és tesz a szövetség, amely nem kész megoldásokat kínál, de olyan gondolatokat ébreszt, olyan tapasztalatokra hívja fel a figyelmet, amelyek segítenek eligazodni a saját út kialakításában:
Célunk, hogy aktív szereplői legyünk a magyar faiparnak és a társadalmi párbeszédnek, támogassuk az utánpótlás nevelést és munkánkkal járuljunk hozzá a szakma elismertségéhez és tegyük azt vonzóvá az új generációk számára.
A Magyar Bútor és Faipari Szövetség nevében tisztelettel meghívom
2015. december 3-án (csütörtökön) 17.30 órától a
BÚTORSZÖVETSÉG megalakulásának 25 éves alkalmából rendezett ünnepi estre.
Helyszín: Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara - Budapest Krisztina krt. 99.
7. emelet Széchenyi terem, majd 6 emelet Panoráma terem
Érkezés 17 órától
Program:
Elnöki köszöntő
Foglalj helyet nálunk! 7 szék, 7 évszám, 7 dal 100 év
Akik felidézik a múltat és elhozzák a jelent:
Halasi Rita Mária Designszakértő, kurátor, a Magyar Design Évkönyv főszerkesztő–projektvezetője, MOME, aki 1915-2015 között született 7 magyar széket mutat be
Ligetfalvi Gábor történész, stratégiai tanácsadó, aki a székek születési időpontjának világát vetíti elénk: történelem, gazdaság, művészet, ideológiák
Falusi Mariann Artisjus-díjas magyar dzsesszénekes, rádiós- és televíziós műsorvezető, színésznő, aki a székek tervezőinek korából válogat dalokat
Záróbeszéd
Pezsgős koccintás, büfé vacsora
Megtisztelő jelenléte fontos a szakma és a Bútorszövetség számára. Bízom benne, hogy elfogadja meghívásunkat és személyesen köszönthetjük a Bútorszövetség jubileumi ünnepségén!
Kérem, részvételi szándékát 2015. november 26-ig telefonon vagy e-mailben jelezni szíveskedjen!
A részvétel tagjaink számára ingyenes, vendégjegyek 10.000 Ft-os áron rendelhetőek a Bútorszövetség titkárságán. Megjelenés elegáns esti öltözet.